Az igazi kihívás: Moldoveanu-csúcs

A Fogarasi havasokban található 2544 méter magas Moldoveanu- csúcs Románia legmagasabb pontja. Már jó ideje eldöntöttük, hogy egyszer majd felmászunk a Moldoveanura, végül egy júliusi napra tűztük ki célul. Számunkra ez volt az eddigi legnagyobb kihívás. A kiruccanás két napos volt, azonban a tényleges túrát reggeltől estig terveztük. Öt tagú csapatunkkal szombat délben indultunk Marosvásárhelyről. Egy kis kitérővel áthaladtunk a Páring hegységben található Transzalpinán, majd a Vidraru tó közelében töltöttük az éjszakát egy panzióban. Másnap reggel 5:30-kor indultunk útnak a Transzfogarasi szerpentin irányába. Az idő jónak ígérkezett, azonban dermesztően hideg volt.

A Transzfogaras tetején, a 2034 méter magasságában található Balea tóig mentünk autóval, innen kezdődött a gyalogtúra. Itt pontosan 4 Celsius fokos volt a levegő, helyenként még hófoltok is előfordultak.

A tó túlsó oldalán, a hegy lábánál található jelző tábla szerint, a kék háromszöget követve indultunk el a Podragu menedékház irányába. A menedékháztól még kb. 2,5-3 órányi útra van a Moldoveanu csúcs. Mivel általában a jelzett időtartamnak kb. 2\3 arányában szoktuk megtenni a túrát, így számításaink alapján oda-vissza megközelítőleg 10 órányi gyaloglás várt ránk. Nyolc óra környékén indultunk el, így arra számítottunk, hogy jóval sötétedés előtt visszaérünk a Balea-hoz, azonban a sors egy kicsit ránk cáfolt.

Már az első szakasz is sugallta, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A meredek hegyoldalon, a sziklatörmelékek között kellett felfele kapaszkodnunk. Félórányi mászás után elérkeztünk az első tisztásra, ahol csodaszép látvány tárult elénk: a hegyekkel  körülvett kristálytiszta Kecske-tó (Lacul Capra), amely mellett többen is sátoroztak.

A tavat bal oldalról megkerülve folytattuk utunkat. Itt ismét felkapaszkodtunk, majd a hegyoldalon haladtunk tovább. Amíg a szemünk ellátott, minden irányból hatalmas hegyek vettek körül. Szerencsénkre szép lassan kezdett felmelegedni az idő, így hamarosan át is öltözhettünk nyáriasabb ruhákba. A táj fantasztikus volt, talán az eddigi túráink legszebbike.

Az egész útra az volt jellemző, hogy fel-le haladtunk, hiszen a Moldoveanut a kiindulási ponttol számos hegy választotta el, így nem volt más lehetőség, mint felmászni mindenik tetejéig, majd leereszkedni a völgybe. Picit mérgelődtünk is, amikor a hosszú izzasztó felfele kapaszkodás után újra le kellett másznunk.

Útközben több helyen is gleccsereken kellett keresztülvágnunk, a hó pedig néhol igén mély volt. Ezek a hófoltok egész évben megmaradnak, hiszen ha napközben fel is melegszik a levegő, éjszaka a nyári napokon is 0 fok körül lehet. Fura volt havat látni, miközben otthon egész héten izzadtunk a 30-40 fokos melegben. A hegyoldalon óvatosan lépegettünk a hóban, mert könnyen le lehetett volna csúszni a meredeken.

Körül-belül két órányi gyaloglás után elérkeztünk az elágazáshoz, ahonnan két irányba folytathattuk az utunkat: a könnyebb, de kevésbé látványos ösvényen, a Podragu-menedékház irányába, a völgyben (kék kereszt jelzés), vagy pedig a sokkal szebb, de veszélyesebb úton, a hegygerinceken haladva (piros-fehér jelzés). Természetesen a nehezebb utat választottuk, és nem kétséges, hogy jó döntés volt.

Innen a gerincen haladva folytattuk utunkat, mindkét oldalunkon mély szakadék, helyenként tenyérnyi széles ösvényen egyensúlyoztunk. Hamarosan újabb emelkedő következett, a meredek sziklafalon kellett felmásznunk, amely néhol szinte függőleges volt. Az ilyen helyeken a hegy oldalára erősített acélsodrony, illetve a tetőről leengedett vaslánc segítségével tudtunk felkapaszkodni. Számomra talán ez volt a legfélelmetesebb rész, főleg, amikor ugyanitt lefele kellett ereszkedni, mert amikor lenéztem, a tátongó mély szakadék fenyegetett. Mindannyiunkat csak egyetlen rossz mozdulat választotta el a haláltól.

Innen egy kicsit lapályosabb rész következett, megálltunk pihenni és reggelizni. Már 2300 méter körüli magasságban voltunk, a növényzetet csak fű alkotta. Az időjárás nagyon kedvező volt, 11 óra környékén már kellemes meleg volt, az alacsony páratartalomnak hála, pedig jó messzire el lehetett látni.

A gerincen vezetett végig az út, mindkét oldalon csodás panoráma. Ez a rész nem volt fárasztó, azonban vigyázni kellett, mert helyenként igen keskeny az ösvény.

 12 óra magasságában körül-belül félúton lehettünk. A távoli hegycsúcsokat szemlélve találgattuk, hogy melyik lehet a Moldoveanu, ám itt még korántsem volt látható. Több hegyen is át kellett még másznunk, hogy megközelítsük.

Út közben nagyon sok glaciális tavat láttunk, amelyek az egykori gleccserek helyén keletkeztek. A víz kristálytiszta volt, sötétkék színű és jéghideg. A magasból csodáltuk, ekkor még nem tudtuk, hogy egészen le kell ereszkednünk a völgybe.

Nagyon meredek és sziklás volt lefele a hegyoldal, néha négykézláb, vagy akár leülve és kúszva tudtunk lemászni. Ha nem láttuk volna a köveken a piros jelzést, azt gondoltuk volna, hogy eltévedtünk.

A tó vizéből megtöltöttük a kiürült palackjainkat, majd ismét felfele kapaszkodtunk a következő hegyoldalon. Itt már nagyon fáradtak voltunk, abban bíztunk, hogy nincs már sok hátra, de valójában még nagyon távol voltunk a céltól. Ismét a gerincen haladva folytattunk az utat, míg a jobb oldalunkon megpillantottuk a völgyben a Podragu menedékházat a távolban, és néhány kisebb glaciális tavat. Idő szűkében voltunk, hiszen a menedékháztól a csúcsig megközelítőleg 3 órányi út van még, és már kora délután volt. Úgy döntöttünk, nem ereszkedünk le a menedékházig, mert az egy 40 perces kitérő lett volna, hanem folytattuk utunkat a hegygerincen.

A távolban megpillantottuk a hatalmas, égbe magasló Moldoveanu-csúcsot. Még ijesztően távolinak tűnt, a lábaink már alig bírták, és még mindig több hegycsúcson kellett keresztül jutni a célig.

Hosszú, fárasztó gyaloglás után felértünk az utolsó tetőre, ahonnan már csak egy völgy választott el a hegy lábától.  A célunk a 2527 méter magas Nagy-Vist csúcs (vf. Vistea Mare) felől közelíthető meg, amely a Moldoveau és Negoiu után, a Déli Kárpátok és egyben Románia harmadik legmagasabb csúcsa. Innen a gerincen végighaladva 15-20 perc alatt juthatunk fel a Moldoveanura.

A hegy lábától egy igencsak meredek, köves szakasz következik, több pihenőt is kellett tartsunk, amíg felértünk a Nagy Vistre. A csúcson sajnos nem volt már olyan tiszta az ég, és a hőmérséklet is jelentősen lecsökkent.

Innen a főgerincen keresztül juthattunk el a Moldoveanu-csúcsra. A legtöbben ott szokták hagyni a hátizsákjaikat a táblánál,  hiszen igen meredek és nehézkés volt az út, és a súlyos csomag akadályoz a mászásban. Szerencsére ez csak egy rövid szakasz volt. Óvatosan és figyelmesen haladtunk végig a keskeny sziklás ösvényen.

Délután 4 órára értünk fel a Moldoveanu-csúcsot jelző táblához. Ez 8 órányi megterhelő utat jelentett. Fáradtak voltunk, mindenünk fájt, de leírhatatlan érzés volt Románia legmagasabb csúcsán állni, és fentről csodálni a végtelennek tűnő hegyvonulatokat. Egyetlen percig sem bántuk, tudtuk, hogy életre szóló emlék marad.

Visszafele az idő szűke miatt nagyon siettünk, csak annyit pihentünk, amennyit muszáj volt. Sajnos ennek ellenére is az utolsó két órában teljesen sötétben kellett lemásznunk, amely a 2 fejlámpa ellenére is, a  meredek hegyoldalon igencsak nehéz feladatnak bizonyult. Miután lement a nap, a hőmérséklet is rohamosan kezdett zuhanni, így mire leértünk, közelített a fagyponthoz. Ezt az erős szél csak tetőzte. Éjfélkor érkeztünk vissza a Balea tóhoz, átfázva és kimerülve, a 16 óra hosszú túra után. Még közel 4 órányi utazás várt ránk hazáig, így pontban hajnali 4 órára érkeztem haza.

Amit talán másképpen kellett volna csinálnunk, az, hogy töltsünk egy éjszakát a menedékházban, vagy sátorban (ahogyan azt szokták az ide látogató turisták), illetve, hogy vastagabb ruhákat is vigyünk, mert napközben jó meleg volt, de estefele nagyon fáztunk. Összességében azonban nagyszerű élmény volt, csodaszép emlékekkel, tapasztalattal és sikerélménnyel gazdagodtunk.