Csukás-csúcs
A Kárpátkanyar részét képező Csukás hegység legmagasabb pontja az 1954 m méter magas Csukás-csúcs (Varful Ciucas).
Nyáron is páratlan élményt nyújthat, azonban mi egy decemberi napra tűztük ki célul, amikor - talán nem túlzás azt állítani - hogy a legszebb. A téli túráknak van valami különleges varázsa, amiért vitathatatlanul megéri cipelni a vastag ruhákat, néha fázni egy kicsit, esetleg tocsogó bakanccsal bandukolni a térdig érő hóban. A végtelen hófehér takaróval borított hegyek látványa, a jól kiérdemelt forralt bor és a feledhetetlen élmények mindenért kárpótolnak.
A túra a Brassó után található Cheia nevű faluból indul. Reggel 6 órakor indultunk el Marosvásárhelyről, négytagú csapatunkkal. Brassóban megálltunk reggelizni, kávézni, hiszen még jó időben voltunk. Nem sokkal 11 óra előtt érkeztünk meg Cheia-ba (Valea Berii), ahonnan indult a gyalogtúra. Innen tovább az első szakasz még kisautóval is járható nyáron, most azonban téli a körülményekre való tekintettel inkább a parkolóban hagytuk az autót és gyalog folytattuk az utat. A tábla szerint 5 km-nyi meredek útszakasz vezet felfele a menedékházig, ahonnan további másfél órányi út van a csúcsig. Ez természetesen nyári időszakra vonatkozik, télen a nagy hó miatt sokkal lassabban lehet haladni.
Eleinte csak elszórtan voltak hófoltok, majd ahogy egyre magasabbra értünk,lassan az egész utat hó borította. Hamarosan megpillantottunk egy sor maci-lábnyomot, ami ismét rácáfolt arra, hogy a medvék ősztől tavaszig folyamatosan alszanak. Még egészen frissek lehettek a nyomok.
Az időjárás tökéletes volt, a hőmérséklet 0 fok körül mozgott, a páratartalom alacsony volt, és nagyon tiszta a levegő, alig zavarta a kilátást néhány lehelletni bárányfelhő. Ahogy haladtunk felfele az erdei ösvényen, visszatekintve egyre pompásabb látványban volt részünk.
Körül-belül 1 óra 15 perc után egy meredek emelkedő után kiértünk az erdőből a tisztásra, ahol a barátságos, füstölgő kéményű menedékház fogadott. Néhány éve építették, nagyon hangulatos és szép ház, meg az udvar is, szívesen eltöltöttünk volna ott még egy napot. Eldöntöttük, hogy mindenképpen visszatérünk még ide nyáron.
Megpihentünk, ettünk-ittunk, majd útnak indultunk a csúcs felé, ami még kb. másfél órányi távolságra volt innen.
Nehéz lenne szavakba önteni, milyen pompás látványban volt részünk útközben. Az ég kristálytiszta sötétkék, a távolban a Bucegi hófehér csúcsai látszodtak, és minden irányban végtelen hómezők. A sziklákat teljesen beborította a hó, engem cukorhabbal bevont óriási mézeskalács figurákra emlékeztettek.
Ahogy haladtunk felfele, egyre mélyebb volt a hó, ezért lassabban tudtunk menni, de ezt egy csöppet sem bántuk, hiszen még fiatal volt az idő, és amúgyis gyakran megálltunk a kilátóknál, hosszasan gyönyörködni a táj szépségében.
Az utolsó szakasz, ahonnan már látható volt a csúcs, igen meredek volt, néhol csak négykézláb lehetett felfele mászni, hogy le ne csússzunk.
A csúcsra felérve elakadt lélegzettel csodáltuk a tájat. Bár viszonylag sok hegyen jártunk már és mindeniknek megvolt a maga különlegessége és szépsége, ilyen lenyűgöző látványban kevésszer volt részünk. Az erős szél miatt nem időztünk sokat fent, készítettünk néhány képet, remélve, hogy talán a varázs egy töredékét haza tudjuk hozni.
Lefele jövet már sokkal gyorsabban haladtunk. Egy másik nagyon kedvező oldala a téli hegymászásnak, hogy remek móka a puha, szűz hóba ugrálni, hemperegni, csúszkálni. A meredek hegyoldalon száguldva szörföztünk lefele, vagy éppen fenéken csúsztunk. Második gyerekkor. :D
Sötétedés előtt visszaérkeztünk a parkolóba, ahol gyorsan átöltöztünk száraz ruhákba, és elindultunk hazafele. Útközben tettünk egy "kis" kitérőt Székelyudvarhely felé, hogy jutalomként estebédelhessünk Gizi mamánál, a kedvenc kis fogadónkban. A remek étel és forralt bor megkoronázta a feledhetetlen napot.
Mindannyian úgy éreztük, méltó évzáró kiruccanás volt ez. :-)
