Istenszéke-nyáron
Az Istenszéke (Vf. Scaunul Domnului) bizonyára sokak számára ismert turisztikai célpont. A Kelemen havasok délnyugati részén található hegycsúcs 1381 m magas.
Mi június elején döntöntünk úgy, hogy összegyűjtjük a csapatot és felmászunk az Istenszékére. Ezúttal, a változatosság kedvéért vonattal mentünk Marosvásárhelyről Dédáig. A túra Dédabisztráról indul, azonban nem volt kedvező órában vonat odáig, ezért elhatároztuk, hogy bemelegítésképpen sétáluk a Dédai állomástól a következő falu végéig. Reggel 9 óra körül ültünk fel a vonatra a kisállomáson. Az utazás nem volt éppen kényelmes, a leghátsó vagon végében szorongtunk, ülőhely hiányában, egy csapat "sötétebb bőrszínű" potyautas társaságában. Kénytelenek voltunk néha az ajtón kihajolva szellőzni.
Dédára megérkezve fellélegeztünk, majd útnak indultunk a főút mellett libasorban a következő faluig. Kb. 8-10 km gyaloglás állt előttünk a túra kezdetéig. Útközben megálltunk egy helyi vegyesüzlet-kocsma helyiségnél, ahol ettünk, ittunk, megpihentünk, majd tovább indultunk.
Dédabisztra faluból kiérve rövidesen megpillantottuk a túra kezdetét jelző táblát. A fehér-kék jelzést követve haladtunk a kijelölt ösvényen. Végig erdei úton haladtunk felfele, néhol meglehetősen meredek volt, gyakran meg kellett állnunk pihenni és vizet inni. A nagy meleg nem volt túl kedvező a közérzetünkre nézve. A jelzésekre mindig figyelni kell, mert előfordul, hogy több irányba is elágazik az út, így könnyen megtörténhet, hogy kerülőútra tévedünk. Ez velünk is megesett, egy hatalmas tisztásra érve azon tűnődtünk, hogy vajon most merre tovább ? Átvágtuk magunkat a tisztást szegélyező bokor-rengetegen, hogy visszajuthassunk az erdőbe. Itt már egyértelmű volt, hogy eltévedtünk, hiszen ember jelenlétének semmi nyoma nem volt ezen a részen. Az erdőbe érve ismét felfele vettük az irányt, azt remélve, hogy megtaláljuk az ösvényt. Útközben néhány medve-kaki nyugtatott meg, hogy nem vagyunk egyedül. :-) Nem kellett sokat gyalogoljunk felfele, ameddig egyikünk megpillantotta a fehér-kék jelet az egyik fán. Megnyugodtunk, nem kell visszafordulni. Folytattuk az utat az ösvényen. Váltakoztak az emelkedők és lejtők, dombok, völgyek, egy pillanatig sem untuk a hosszú utat. Igazi megkönnyebülés volt, amikor a tűző napról bemehettünk a hűvös erdőbe.
Az út utolsó szakaszában már néhány szikla is feltűnt, amelyeken felkapaszkodtunk. Hamarosan lélegzetelállító látványban volt részünk, a magasból be lehetett látni az egész vidéket. A tetőn mindenki elterült a fűben, (többé-kevésbé) hideg sörrel jutalmazva magát a teljesítményért.
Rövid pihenő után kimentünk a kilátókra gyönyörködni a tájban, és fényképezni. A fényképek magukért beszélnek:
Visszafele már sokkal gyorsabban haladtunk, kora délutánra visszaértünk az aljba. Kissé fájdalmas volt a gondolat, hogy még másfél óra gyaloglás áll előttünk Dédáig, ahol vonatra szállhatunk. Útközben elkapott egy nyári zápor, de nem bántuk, hűsítő volt a nagy melegben. A vonaton legálabb már kaptunk ülőhelyet. Fáradtan és csendesen néztük a tájat az ablakon át, de mindennyian arra gondoltunk: hova másszunk fel legközelebb? :-)
