Királykő hegység,Hegyes-csúcs
A Királykő-hegység a Kárpátok kanyarulatának egyik legismertebb, és legkedveltebb csoportja - és nem véletlenül. Páratlan szépségű látványt nyújt az év minden szakában. Már távolról feltűnik a fűrészfog-szerűen tagolt, masszív hegylánc, amelyet szinte lehetetlen nem észrevenni. A főgerinc bejárása legalább két napot vesz igénybe, mi azonban az első Királykő-túrára egy napot szántunk, így a gerinc egy rövidebb szakaszát terveztük végigjárni.
A kiruccanás maga két napos volt, egy késő nyári hétvége alkalmával, háromtagú kis csapatban. A gyalogtúra Zernest városából indul, viszont mi még innen - közelebbi szálláshely hiányában - a kb. 10 km-nyi távolságra eső Magura faluban töltöttük az éjszakát, ahonnan másnap autóval visszamentünk Zernestre. A Maguraig vezető köves út ellenére csöppet sem bántuk ezt a kis kitérőt, mert a mindentől elzárt kis falucska, és a ház, ahol viszonylag olcsón kaptunk szállást, csodálatos környezetben helyezkedett el. Még az első estén, érkezésünk után kimentünk sétálni a környékre, és az egész hangulat - a csend, a civilizáció hiánya, a hatalmas zöld mezők, távolban a Királykő vonulata - magával ragadott bennünket.
Másnap reggel újra megcsodáltuk a tájat, kicsit talán ijesztőnek tűnt a gondolat, hogy néhány óra múlva a - még oly távolinak tűnő - hegyek csúcsain leszünk.
Az autót Zernesttől nem messze, a Botorog-csorgó mellett hagytuk, ahonnal 10 óra körül indultunk útnak, a sárga sáv jelzést követve. Az első célpontunk a Curmătura-menedékház, idáig a tábla szerint 2-3 órás út vezet, 600 méteres szintkülönbséggel.
Az út szinte mindvégig erdő között vezet, kezdetben enyhén emelkedik, majd a meredekebb szakaszokon kanyargós ösvény vezet fölfelé. Útközben találunk forrást és egy pihenőhelyet, innen nem messze pedig, az indulástól számítva kb. egy órányi gyaloglás után megérkezünk a tágas Zenóga-rétre, ahonnan már közelebbről csodálhatjuk a Királykő hatalmas, fehér mészkőgerincét.
Az út ismét visszavezet az erdőbe, innen körül-belül 40 perc alatt érkeztünk meg a Királykő alatti tisztáson elhelyezkedő Curmătura menedékházhoz, ahonnan pompás látvány nyílik a környező hegyekre. Innen már egészen közelinek tűnik a gerinc, azonban még mindig közel 500 méterrel fölénk magasodik az első csúcs.
A menedékháztól egy kis pihenő után ismét elindultunk a kék kör jelzést követve, a meredek, fenyőerdőn keresztül vezető ösvényen, egészen egy füves nyeregbe, ahonnan elágazik az út. Innen a piros kör jelzés irányába haladunk tovább, a következő célpontunk a Királykő Tornya (Vf. Turnu), amely egyben az északi gerinc első csúcsa.
A magasság növekedésével egyre szebb a kilátás, a kezdetben sűrű fenyőerdő itt már ritkul, így csodás kilátás nyílik a vidékre.
Ahogy tovább haladunk, a fák lassan eltűnnek, helyüket hatalmas, vad sziklatömbök veszik át, amelyeken láncok segítségével tudunk felkapaszkodni. Innen kezdődik a túra legizgalmasabb - és egyben legnehezebb- szakasza is.
Nagyon figyelmesen és óvatosan haladtunk tovább, helyenként szinte teljesen függőleges irányban kellett a meredek hegyoldalon felmászni. A fokozottabb veszély és akadály ellenére (a túra többi részéhez képest) nekem ez volt a kedvenc szakaszom, hiszen minden méter kihívás volt, megtétele pedig sikerélménnyel járt.
Lélegzetelállító, de ugyanakkor kissé hátborzongató érzés volt visszatekinteni. Minden oldalról óriási, hófehér sziklafalak vettek körül, alattunk egyre mélyebb szakadék tátongott, fölfelé pedig már egyre közelebbinek tűnt a csúcs.
A Curmatura menedékháztól számítva körül-belül 1,5 - 2 óra alatt értünk fel a Királykő Tornyára (1923 m). Ez az főgerinc első jelentős csúcsa, ahonnan a tényleges gerinctúra kezdődik. Rövid ideig gyönyörködtünk a tájban, hiszen idő szűkében sietnünk kellett tovább.
A Torony csúcstól megközelítőleg másfél órányi út várt még ránk, végig a gerincen, egészen a 2150 méter magas Hegyes-csúcsig, illetve az itt található Lehmann Károly menedékig, amely a túránk végcélját jelentette. Ez a szakasz a teljes gerinctúra kb. 1/4 részét teszi ki. Az út szinte mindvégig a keskeny gerincen vezet végig, csupán egy rövid részen tér le a bal oldali erdőbe, ahol a törpefenyők teljesen ellehetetlenítik a gerincen való haladást. Ezen kívül a néhány tíz cm széles ösvényen haladunk végig a Nagy-Királykő főgerincén, amely helyenként lankásabb, máshol egészen meredek. A nehezebb részeken a biztonságos haladás érdekében acélsodrony van a sziklafalra erősítve.
Páratlan látvány a fűrész-szerűen égbe magasodó hegycsúcsok végtelennek tűnő sora, amelyeken keresztülhaladva, egyre közelebb kerülünk a célunkhoz.
A csúcsra érve kissé fáradtan, de leírhatatlanul büszkén és elégedetten néztünk körbe, ameddig a szem ellát, csak hatalmas hegyeket, dombokat és völgyeket látni. Az érzés leírhatatlan és megfizethetetlen. Nem számított, hogy fáradtak voltunk, éhesek, és hogy még több órányi gyaloglás várt ránk vissza a völgybe, az a kép, ami elénk tárult, a levegő, a hangulat és az érzés mindenért kárpótolt.
A csúcson található félgömb alakú Lehmann Károly menedék lehetőséget biztosít a hegyen éjszakázni, amennyiben tovább akarunk haladni a gerincen, mi azonban ezúttal visszaereszkedtünk a tetőről egyenesen a Curmatura menedékházig a legrövidebb úton.
A lefele vezető út jóval rövidebb és könnyebb is, mint az általunk jövet választott Torony csúcs irányából érkező ösvény, azonban sokkal kevésbé látváyos, ezért leginkább visszafele ajánlott ezt választani. Szinte bűn kihagyni a gerinctúrát és az ezzel járó izgalmakat.
Este 6 órára érkeztünk vissza a Botorog csorgóhoz, tehát pihenőkkel együtt oda-vissza 8 órás volt a túra. Bár mi első nekifutásra csak egy rövidebb szakaszát jártuk be a Királykő hegység gerincének, számomra ez a vidék amolyan szerelem volt első látásra, és kétség nem fér hozzá, hogy visszatérünk még a Királykő-hegységbe, bejárni az eddig nem látott helyeket is.
