Kis-Beszterce csúcs
A Kis-Beszterce (Vf. Bistricior) a Kelemen havasokban található, 1990 m magas hegycsúcs. A túra Kolibica faluból, a tó végéből indul, a csúcsig 13 kilométernyi gyaloglás vár a vállalkozókra. A túra jelzése a kék háromszög.
Egy júniusi napon indultunk útnak négy fős csapatunkkal Marosvásárhelyről, reggel 8 óra környékén. Besztercén megálltunk reggelizni, ezt követően Kolibica faluig mentünk autóval. A túra kezdetét jelző táblától még 2-3 kilométer járható autóval, azonban nem túl jó az út, ezért mi a falu végében leparkoltunk, és innen gyalogosan mentünk tovább.
A távolban láttunk egy magas csúcsot, csak reméltük, hogy nem oda kell majd felmásznunk. Reményeink beigazolódtak, valóban nem az volt az általunk kitűzött cél: hanem még azon is túl kellett jutnunk a Kis-Beszterce csúcsig :-). A túra első szakasza egy könnyed séta az erdei úton. Már-már méltatlankodtunk, hogy ez túl könnyű a mi képességeinkhez mérten. Kb. másfél óra gyaloglás után elérkeztünk egy tisztáshoz, ahol méhészek táboroztak, messziről érezni lehetett a méz bódító illatát.
Itt egy tábla jelezte, hogy fel kell térnünk a meredek erdei útra. Meglehetősen éles volt az emelkedő, gyakran meg kellett állnunk pihenni, és vizet inni. Szerencsénkre nagyrészt erdő között haladtunk, így nem kellett a tűző nappal számolnunk.
Körül-belül egy órát mentünk felfele az erdei ösvényen, amikor egy tisztásra érkeztünk. Innen hátrafordulva, megpillantottuk a hatalmas Kolibicai tavat, ahonnan indultunk. Meglepődtönk, hogy így eltávolodtunk már, azonban a látvány csodás volt.
Egymást váltogatták az erdők és tisztások, velünk szemben pedig egyre közelebbinek tűnt a csúcs, amiről korábban azt jósoltuk, "egy hétbe is beletelne, amíg oda felmászunk".
Útközben találkoztunk egy másik turista csapattal, akiktől megtudtuk, a neheze még hátravan. Mi már ekkor is meglehetősen fáradtak voltunk, viszont nagyon időben voltunk még, sokkal gyorsabban haladtunk, mint a sorstársaink, úgyhogy ez motivált, és folytattuk az utunkat. Hamarosan elérkeztünk a hegyi mentők menedékházához, ahol leültünk enni, megpihentünk, és erőt gyűjtöttünk. Innen kezdődött a túra igazi nehéz része. Egy órányi út volt még a csúcsig, de itt már meglehetősen meredek, néhol köves, sziklás úton haladtunk felfele, a fenyőket felváltotta az magaslati törpe-növenyzet. Ez jelezte, hogy meghaladtuk az 1800 méter körüli magasságot. A táj minden fáradtságért kárpótolt.
Szép lassan elhaladtunk a csúcs mellett, amelyet a túra elején láttunk a távolból. A mi célunk még ezen is túl volt. Elérkeztünk az utolsó szakaszt jelző táblához, ahonnan teljesen sziklás volt már az út, a növényzetet pedig csak fű és törpefenyők alkották.
Innen már nem kellett sokat mennünk, és fent voltunk a csúcson. A távolban látni lehetett az Istenszékét. Körülöttünk minden irányban hegyek és völgyek, éreztük, hogy megérte a fáradtságot, nem mindennapi látvány tárult elénk. A tetőn eléggé erős volt a szél, egy szikla mögé húzódva fogyasztottuk el az uzsonnánkat, majd megőrőkítettük a tájat néhany fotóval.
Lefele óvatosan kellett jönnünk, mert a köveken könnyen meg lehetett csúszni. Útközben megtöltöttük kiürült üvegeinket a jéghideg hegyi pataknál. Ritkán érzi az ember olyan jó ízűnek a vizet, mint mi akkor.
Még sötétedés előtt visszaérkeztünk a faluba. Viszonylag hosszú és fárasztó volt a túra,voltak olyan pillanatok szerintem mindenikünknél, amikor azt éreztük, talán mégsem kellett volna ide jönnünk. De visszagondolva nagyon szép emlékekkel gazdagodtunk, és tíz év múlva talán jobban fogunk emlékezni erre a napra így, mint hogyha otthon maradtunk volna a TV előtt. Kolibicán még készítettünk néhány fotót a tó mellett, aztán elindultunk hazafele. Aznap este egyikünknek sem kellett altató. :-)
