Pelága-csúcs

A Pelága csúcs (Vf. Peleaga) a Retyezát-hegység legmagasabb pontja, 2509 m.  Egy késő nyári napra ütemeztük be ennek a csúcsnak a meghódítását. Bár a tényleges túra egy napos volt, mi már előző nap elindultunk, meglátogattuk az útba eső Vajdahunyad várát, majd az éjszakát Hátszeg városa után töltöttük egy kis falusi panzióban. Reggel 7 órakor indultunk autóval, behajtottunk a Retyezát Nemzeti Parkba, ahol sajnos eléggé rossz az út, lassú tempóban kb. egy órányi utazás után érkeztünk meg a Pelága-tisztásra, ahol egy hatalmas parkolóban lehet hagyni az autót. Innen gyalog mentünk tovább a Bucura-tó irányába, a piros kereszt jelzést követve.

Kezdetben az erdőben haladtunk, enyhén meredek úton. A patakon kis, fából készült függőhidakon lehet átjutni. Az erdőből kiérve, egyre meredekebb az ösvény, és  hamarosan megpillantottuk a hatalmas hegycsúcsokat, amelyek körülölelték a völgyet. Az időjárás nagyszerű volt, szinte egyetlen felleg sem zavarta a kilátást.

Ahogy haladtunk felfele, egyre ritkábbá váltak a magas fenyvesek, helyüket pedig alacsony törpefenyők vették át. Érdekes útszakasz következett, a sűrű tujafenyők között egy egészen keskeny, kanyargós ösvény vezetett tovább, felfele. Az utat gyakran keresztezte a patak, és bár száraz időben mentünk, helyenként az egyik kőről a másikra ugrálva lehetett tovább haladni. A "tuja-erdőből" kiérve egy tisztásra érkeztünk, ahol továbbra is folyamatosan emelkedett az út. Tudtuk, hogy már 2000 méter körüli magasságnál járunk, hiszen egyre ritkább volt a növényzet, és inkább a fű dominált. A távolban a hegylánc óriási, kopár csúcsai voltak láthatóak.Tovább haladtunk, és egy élesebb emelkedő után, a bal oldalunkon megpillantottuk a völgyben az Anna-tavat. Innen már egészen közel van az első köztes célpontunk, a Bukura-tó.

Rövid időzés után újra útnak indultunk, még egy utolsó intenzívebb szakasz, és nemsokára megérkeztünk a 2040 méter tengerszint feletti magasságon található Bukura-tóhoz, amely Románia legnagyobb területű glaciális tava. Az indulástól a tóig, rövid pihenőkkel kb. 1 óra, 15 perc alatt értünk fel. Ez a szakasz viszonylag könnyű volt, nem edzett személyek számára sem jelenthet különösebb kihívást, de ennek ellenére az élmény és a látvány egyedi és maradandó élmény nyújt.

A tó mellett közel fél órát töltöttünk el, megpihentünk, ettünk, és erőt gyűjtöttünk, hiszen innen következett az igazi mászás. Megközelítőleg másfél órányi távolságra volt innen a Pelága, ám innen már igazán meredek, sziklás út vezett tovább. Mi a rövidebb, de meredekebb utat választottuk, ám a tavat megkerülve van egy hosszabb, de lankásabb út is.

Tízpercnyi gyaloglás után, visszatekintve már a magasból láthattuk a kristálytiszta, kék Bukura tükrét, melyet zord hegyóriások öleltek körbe. Gyönyörű volt ez a panoráma.

Ezen a szakaszon már gyakrabban meg kellett állnunk pihenni, hiszen voltak igazán meredek, sziklás szakaszok, de szerencsénkre még fiatal volt az idő, ezért nyugodtan álltunk meg pihenni, és csodáltuk az egyre pompásabb kilátást.

Körülbelül másfél-két órányi mászás után érkeztünk fel a csúcsra. Bármerre néztünk, kisebb-nagyobb glaciális tavak és hatalmas hegyek vettek körbe bennünket. És ezen hegycsúcsok legmagasabbikán állva gyönyörködtünk a természet alkotta csodában. Leírhatatlan.

Kb. félórát időztünk a csúcson, majd úgy döntöttünk, lefele a másik oldalon megyünk vissza a Bukura-táborig. Valamivel hosszabb az út, de az egész környéket, és a tavat más perspektívából láthattuk.

Hasonlóan sziklás, meredek ösvény vezetett lefele, óvatosan haladtunk, de nem kellett sietnünk, hiszen viszonylag rövid idő alatt sikerült feljutni.

A hegygerincen haladtunk végig, enyhén megkerülve a völgyet. Érdekes volt a tavat és a hegyláncot a túlsó oldalról szemlélni.Bár ez az út valamivel hosszabb volt, mint amelyiken felfele haladtunk, mégis alig egy órányi gyaloglás után visszaérkeztünk a Bukura tóhoz.

Innen lefele már ugyanazon az ösvényen mentünk vissza a Pelága-tisztásra, mint amelyiken jöttünk. Jóval sötétedés előtt visszaértünk az autóhoz, majd kicsit fáradtan, de újabb élményekkel gazdagodva elindultunk hazafele.