Pietrosz-csúcs, Kelemen havasok
A Pietrosz (Vf. Pietrosul Calimanilor) a Kelemen havasok, és egyben a Keleti Kárpátok legmagasabb vulkanikus eredetű hegycsúcsa, 2102 méter magas. A csúcsra a Maros völgye irányából több úton is fel lehet jutni.
Mi egy júliusi napra ütemeztük be ezt a viszonylag könnyűnek mondható túrát. Az Ilva völgyéből indultunk, a Palotailvai letérőtől még 17 km-t tettünk meg autóval, majd innen gyalog folytattuk az utat, a kék kereszt jelzést követve.
Kanyargó, szerpentinszerű erdei úton haladtunk felfele, az első szakasz nem volt túlzottan meredek, így viszonylag gyors tempóban haladtunk. Sok helyen hiányos volt az út jelzése, de a jól kitaposott ösvényt nehezen lehetett volna eltéveszteni. Az út mindkét oldalát fenyők szegélyezték, nagyszerű friss illat csak tetőzte az élményt.
Többször is át kell kelni a patakon, mert hol az egyik oladala járható, hol a másik, ezért érdemes száraz időben menni, mert ha megduzzad a patak, nagyban megnehezíti a kőről kőre ugrálást. Nekem még száraz időben is sikerült megcsúsznom, és már a túra elején beázott az egyik bakancsom. Ahogy haladtunk felfele, helyenként már látható volt a Magyar Negoj, ahonnan már csak egy rövid útszakasz vezet a Pietroszig . Eleinte még igen távolinak tűnt, de tudtuk, hogy legfennebb 2-3 óra múlva már a csúcson leszünk.
Út közben szemben találtuk magunkat egy juhnyájjal, ami önmagában nem is lett volna akadály, azonban a juhokat 7 hatalmas kutya őrizte és terelgette, akik veszélyforrást láttak bennünk, és tétovázás nélkül szaladtak felénk. Akik hamarabb odaértek, még tartották a tisztes távolságot, azonban, amint jöttek a társaik, egyre közelebb merészkedtek hozzánk, rettentően csaholtak és teljesen bekerítettek minden oldalról. A vér is megfagyott bennünk, csupán négyen voltunk, ott álltunk mozdulatlanul, és egymást bátorítottuk: "emeld fel a fejed, ne mozulj, ne nézz a szemükbe." Ezek az adott körülmények között igen nehéz feladatnak bizonyultak, megőrizni a nyugalmat, legalábbis látszólag, amikor szinte kiugrott a szívem, úgy kalapált. Szerencsénkre a juhász, aki korábban kb. 50 méternyi távolságról kiabált a kutyákra -mindhiába-, felénk sietett, és sikerült elkergetnie a kutyákat, akik egyre agresszívebben vicsorogtak. Hatalmas megkönnyebbülés volt, de még percek múlva is remegtem. Néhány mély lélegzetvétel után ismét útnak indultunk. Hamarosan egy meredek szakasz következett, ami az Üllőkő tetőre vezet, az emelkedőn felfele egyszer meg is kellett állnunk pihenni. A tetőre érve az út egy hatalmas mezőbe torkollik, ahol egy kicsit nehezebb megtalálni az ösvényt, azonban a Negoj csúcs jól látszik, és az irányt könnyű megtalálni, ha nem is az ösvényen haladunk.
Innen a következő pihenő a Negoj nyereg, amely a Román és Magyar Negoj csúcsok között helyezkedik el. Itt kényelmesen megpihenhettünk, ettünk, és mivel még bőven időben voltunk, hosszasan gyönyörködtünk a csodaszép tájban.
A tetőről festői kilátás nyílik észak fele a vulkán mélyedéseibe, és jól látszanak a Román Negojon régen működő kénbánya maradványai. Nem mindennapi látványban volt részünk.
Innen a piros jelzést követve indultunk tovább, felfele a Magyar Negoj irányába.
Innen kezdődött a túra legszebb része. Meredek úton haladtunk felfele a hegyoldalon, amelyet két oldalról sűrű törpefenyők szegélyeztek. Nagyon keskeny volt az út, a fenyők helyenként szinte teljesen benőtték. Ajánlatos hosszú nadrágban menni, mert a sűrű növényzet eléggé összekarcolta a lábunkat.
A közel 300 méternyi szintkülönbség jól érezhető volt, többször is megálltunk pihenni, mert viszonylag fárasztónak bizonyult ez a meredek szakasz. Körülbelül egy órányi mászás után érkeztünk fel a Magyar Negojra, ami az utolsó megállónk volt a Pietroszig. Pazar kilátás tárult elénk minden irányból. Az északi oldalon a távolban látható az 1750 m magasan fekvő Jézer-tó.
Innen kezdetben széles, lankás ösvény vezetett tovább a gerincen, a Pietrosz irányába, majd az utolsó szakasz igen meredek, nagy kövekkel borított hegyoldal. Felkapaszkodtunk a sziklatörmelékeken, és már a csúcson voltunk. Kissé párás volt a levegő, és a felhők miatt nem láttunk nagyon messzire, de ennek ellenére is, bármerre néztünk, pazar kilátásban volt részünk. Ragyogó időben tisztán látszanak a Radnai és Görgényi havasok csúcsai.
Lefele még sokkal gyorsabban haladtunk, a Negoj nyeregben ismét megpihentünk, majd kényelmes tempóban visszasétáltunk az Ilva völgyébe. Visszafele már nem volt szerencsénk a nyájhoz és "kedves" őreikhez, de ezt egy cseppet sem bántuk. Még jóval sötétedés előtt megérkeztünk az autóhoz, és a hazafele vezető úton még volt időnk egy finom vacsorával koronázni ezt a nagyszerű napot, egy útszéli étteremben.
